Sportrovatban az oxigén palack cseréről

oxigén palack csereHa az ember több újságot járat magának, akkor előbb-utóbb eljut arra a szintre, hogy feltérképezi, melyiknek mi az erőssége. Így például tudjuk, hogy melyek azok az általános újságok, akik sport címszó alatt nem jutnak tovább a focinál, és melyiket kell kinyitnunk, ha valami érdekesebbről akarunk olvasni – műkorcsolya, síugrás vagy ötpróba. Az eddigi legkellemesebb csalódás azonban, ami egy ilyen bekategorizálás után történhetett velünk, az az volt, amikor egy tipikusan csak focira fókuszáló újság elővette a búvárkodás témáját, és hosszasan mesélt arról, hogy hol érheti meg az oxigén palack cserét végezni.

A búvárkodás pont nem olyan sport, amire sok figyelmet szoktunk fordítani, hisz nem kompetitív, nincsenek belőle bajnokságok, de természetesen ez is olyan fizikai fittséget feltételez, ami hiányában nem tud akárki belekezdeni.

Mi sokat nem hallottunk róla, ezért érdeklődéssel olvastuk rögtön az annyira mélyen témába menő írást is, mint ami az oxigén palackok cseréjéről szól. Végül is ez egy olyan fontos része a dolognak, amit nem lehet megkerülni: a mélybe merülő búvár épsége semmi mástól nem függ olyan mértékben, mint az oxigén palacktól, így ezt nem lehet megkerülni.

Mint ahogy a sportcikk is kitért rá, más palackra is szüksége lehet akár egy merülőnek (például az argon palack, amit előszeretettel használnak akkor, ha szárazruhát kell tölteni valamilyen gázzal), ezek azonban nem nevezhetőek annyira alapvetőnek, mint az oxigén. Egy kezdő búvár jellemzően ki is hagyja, és olcsóbb, egyszerűbb ruhát vesz, amiben esetleg jobban fázik, de nem kell hozzá extra kiegészítő.

Ha azonban mindkettőre szükségünk van, akkor az oxigén palack cseréhez olyan helyet éri meg választani ahol egyszerre be tudjuk őket szerezni. Ez könnyebb is számunkra, másrészről a hely szakértelmét is mutatja az, hogyha több lábon állnak, és több termékkel tudnak egyszerre szolgál. Ilyenkor sejthetjük, hogy aki ott dolgozik, az jól el tud igazodni a gázpalackok közt.

Persze nem utolsó szempont az ár se: egyrészről az, hogy az oxigén palack csere mennyibe kerül, másrészről az, hogy van-e lehetőségünk utántöltésre. Ilyenkor ugyanis az is előfordul, hogy valamivel olcsóbban juthatunk hozzá, minthogyha mindent az elejétől fogva megvettünk volna.

Végül az újság, a száraz tényadatok mellett egy rövidebb interjút is közölt egy híresebb magyar búvárhölgyről, aki szintén ugyanezt a helyet választotta az oxigén palack cseréhez. Az Ő bevallása szerint a fő szempont az volt, hogy legyen házhozszállítási szolgáltatás, mivel számára a készülődés egy-egy hosszabb nyári búzárhétvégére kész rémálom szokott lenni – az, hogy közben még az oxigén palackra is figyelnie kelljen, már egyáltalán nem férne bele a menettervébe.

Így azonban mire indulna, már otthon van az oxigén palackja, és egyszerűen csak be kell dobnia a kocsijába, és már veheti is az irány Horvátország, Görögország, vagy bármely tengerparti város felé. Az oxigénpalackra vigyázni kell az út során, hogy a rázósabb részeknél ne tudjon csak úgy össze-vissza gurulni vagy pattogni a kocsiba, mivel amennyire lehet, védeni kell a fizikai behatásoktól. Ebből azonban szerencsére még sose volt probléma, így reménykedik benne, hogy a jövőbe se lesz baj.

Amikor leérkezik, először elfoglalja a szállását, de a búvárfelszerelést és az oxigén palackot ki se veszi a kocsiból. Tudja ugyanis, hogy amint elrendezkedtek, első útja a part felé fog vezetni, ahol felöltözik, a hátára veszi a gázpalackot, és elindul a merülésre. Az oxigénpalackból a jól rögzített csöveken keresztül tudja venni a levegőt, és mivel a tartály sűrített oxigént tartalmaz, ezért nyilván jóval hosszabb ideig elég, mintha csak simán egy hasonló térfogatú „dobozból” lélegezni. Pedig még ő is csak a legkisebb, 5 literes oxigénpalackra szokott csak beruházni.

A cikk alapján annyit meg tudtunk állapítani, hogy elég jó hobbinak tűnik ez a sport, és hogyha az oxigén palack cseréjével tényleg ennyire kevés probléma van, akkor még az is lehetséges, hogy jövő nyáron mi is megpróbálkozunk vele.

Ez pedig elég kellemes meglepetés ahhoz képest, hogy ebben a sportrovatban általában csak fociról szoktunk olvasni.