Amikor a törött telefon változtat az életen

Aki a városban él, az nagyon jól tudja, hogy itt másképp múlik az idő. Mintha száguldana, mi pedig utol akarnánk érni. Egyszercsak arra eszmélünk, hogy magunk után is futunk, és csak egy szusszanásra vágyunk. Sokszor sajnos csak akkor vesszük észre, hogy pihenésre van szükségünk, amikor már tényleg remegnek a térdeink a kimerültségtől. Én is így jártam legutóbb, amikor a nagy kapkodásban elejtettem a telefonom a lépcső tetején, az pedig végig bukfencezett, le az aljáig. Természetesen ripityomra törött a kijelzője, és használhatatlanná vált, amitől nemcsak nagyon ideges lettem, hanem kétségbeesett is. Tudtam, hogy aznap több helyre is kell mennem egyeztetni, amiket így már lemondani se tudok, mert nincs mivel. Gyorsan visszaszaladtam a lakásba, hogy a laptopon megnézzem, hogy hol javítanak gyorsan, és szakszerűen Xiaomi telefont. A telefonkijelzo.hu-n azt írták, hogy náluk fél óra alatt megvan a csere, és már használható is a készülék. Ekkor mérlegelnem kellett, hogy van-e annyi időm, hogy elmegyek oda, vagy igénybe veszem a telefon futár szolgáltatásukat, miszerint valaki eljön a készülékért, elviszi, megjavítják, majd vissza is hozzák. Ezt azért tartottam praktikusnak, mert akkor én közben intézhetem a teendőimet, viszont nem biztos, hogy aznap visszakapom. Végül úgy döntöttem, hogy személyesen megyek el, és megvárom azt a fél órát. Addig legalább iszom egy kávét vagy egy üdítőt, és felkészülök a tárgyalásaimra.

Már eleve nagyon fáradtan keltem aznap, ezért is lehetett az, hogy figyelmetlenségem okán kiesett a telefon a kezemből és összetört. A boltban egy kedves fiatalemberrel beszélgettem, aki látva sanyarú állapotomat, arról beszélt, hogy milyen fantasztikus helyen járt legutóbb a hegyekben. Elmesélte, hogy mennyire feltöltődött, illetve, hogy volt ideje átgondolni az életét, és a kitűzendő céljait. Ekkor fordult meg az én fejemben is a gondolat, hogy el kéne mennem egy hosszabb szabadságra, hogy kipihenjem az elmúlt évek megpróbáltatásait. Azt mondjuk kifejezetten szerencsének éreztem – a nap kezdetéhez képest – , hogy ilyen könnyen találtam, ilyen megbízható Xiaomi szervizt. Tényleg harminc perc alatt elkészült a telefonom, és újra szolgálatba tudtam állítani, így máris visszatért minden az eredeti kerékvágásba, az elhatározásomon mégse változtattam, miszerint elmegyek a hegyekbe újjászületni. Ekkor már nem is éreztem annyira fontosnak a telefont, nem éreztem annyira fontosnak azt, hogy rohanjak. Elkezdtem lassabban járni, figyelmesen, szemlélve a körülöttem lévő világot, és meglátni benne az apró örömöket. Persze, tudtam, hogy telefon nélkül nem leszek meg, mert ha másra nem is használom egy távoli helyen, akkor legalább arra, hogy szép képeket készítsek. Ehhez pedig egy ép képernyőjű készülék elengedhetetlen. Ajánlotta a fiatalember a boltban, hogy tesz rá egy kijelzővédőt, mert az meg tudja óvni az ilyen vagy ehhez hasonló balesetektől. Emlékszem, hogy az egyik barátnőm telefonja is leesett nemrég az asztalról, és neki csak a speciális védőfólia törött el, a képernyő nem. Ez pedig árban óriási különbséget jelent, plusz amíg nem cseréltette ki, addig is tudta használni a készüléket. Most már én is gondoskodtam róla, hogy megelőzzem a bajt, úgyhogy egy komplett tokot is vettem rá, amiben tarthatom a különféle kártyáimat, vagy jegyzetet, amiket máskor mindig csak bedobok a táskámba, és csak elkallódnak.

Ahogy az elején már írtam, van, hogy csak később jövünk rá, hogy mennyire szükségünk van a változásra, kikapcsolódásra, viszont vannak olyan események, amik hozzásegítenek a felismeréshez. Nekem ez pont az összetört telefonom volt, és az a kellemes beszélgetés a szervizes fiúval, ami egy kicsit kiszakított a körforgásból, és hozzásegített ahhoz, hogy egy kicsit magammal is foglalkozzak, ne csak a munkával, és a mindennapok elvárásaival.