Lassan huszonöt éve lesz annak, hogy ismerem Timit, a feleségemet. Már a megismerkedésünkkor is mindig nagyon csinosan öltözködött, és ahogy teltek az évek ez azóta sem változott meg. Nem mondom, hogy sosem láttam még őt nadrágban, vagy sportos ruhákban, de tény, hogy az év nagyrészében elegáns, alkalmi ruhákat hord.

Én fiatal koromban leginkább a lazább öltözködés híve voltam, viszont mióta együtt vagyunk, az én ruhatáram is sokkal több inggel és zakóval bővült. Noha otthon, vagy hétvégén sosem vennék fel ilyesmit, mikor Timivel elmegyünk valahova, legyen szó egy egyszerű hévégi bevásárlásról, vagy éppen egy romantikus randiról, akkor mindig inget húzok. Miért? Azért, mert nem szeretném, hogy az emberek olyasmiket suttogjanak a hátunk mögött, hogy „Nem is értem, hogyan lehet egy ilyen szép, csinos nő azzal a topis pasival.”. Persze nem lenne muszáj mások véleményével törődni, de úgy vagyok vele, hogy ha Timi veszi a fáradságot és elegánsan öltözik, akkor én az én stílusom is illeszkedjen az övéhez.

Egy-egy inget a mindennapokban, a munkahelyemre is szívesen felveszek. Középiskolai tanárként dolgozom és az iskolában, ahol tanítok nincsenek komoly öltözködési elvárások. Csak annyi a lényeg, hogy tiszta és rendezett ruhákat viseljük, ami illeszkedik a korunkhoz és szakmánkhoz. Timi szerint persze minden nap öltönyben és nyakkendőben kellene tanítanom, mert azzal példát mutatnék a diákjaimnak, hogy felnőttként fontos az elegancia, de szerintem ezt nem kell ennyire komolyan venni. Alapvetően jól elvagyok galléros pólókkal és ingekkel, néha pedig akár még zakót is húzok. Amikor viszont iskolai ünnepélyek vannak, akkor természetesen, Timi nagy örömére, öltönyben megyek be, mert a különleges napoknak azért meg kell adni a módját.

Timinek viszont, a munkájából adódóan is elvárás az, hogy alkalmi női ruhákat hordjon minden nap. Egy multinacionális vállalatnál dolgozik, ahol jelenleg elég magas pozíciót tölt be. Noha a megismerkedésünkkor még viszonylag pályakezdő volt és nem várták volna el tőle, hogy minden nap elegáns öltözékben menjen be, ő már akkor is úgy gondolta, hogy az alkalmi, elegáns ruhák profizmust tükröznek és ezért elengedhetetlen kellékei a munkának. Nem hiszem, hogy az öltözködése túlnyomóan hozzájárult volna ahhoz, hogy az utóbbi húsz évben a ranglétra aljáról fokozatosan jóval feljebb léphetett, de elmondása szerint a főnökei mindig is értékelték azt, hogy ő nem csak a tárgyalásokra, vagy a komolyabb céges rendezvényekre csípi ki magát.

A lányunk, Bogi, azonban Timi szöges ellentéte. Nemrég kezdett el manikűrösként dolgozni egy szépségszalonban és esze ágában sincs alkalmi ruhákat hordani. Timi mindig mondja neki, hogy igazán öltözhetne csinosabban és nőiesebben, de Bogi mindig lehurrogja, hogy a kényelem fontosabb szempont és a vendégeit amúgy sem a ruhái érdeklik, hanem az, hogy milyen munkát végez. Nem értek a női szépségápoláshoz, a műkörmöknek pedig végképp nem vagyok nagy szakértője, de mások visszajelzései alapján azt bizton állíthatom, hogy a lányom nagyon jó abban, amit csinál. Rengeteg vendége van és minden nap kora reggeltől estig dolgozik.

Timit kicsit zavarta, hogy a lányunk nem ment egyetemre és nem hasonló pályára lépett, mint ő, vagy én, de végül beletörődött abba, hogy Bogi ezt szeretné csinálni és tehetsége is van hozzá. Én már az elejétől kezdve úgy gondoltam, hogy válasszon olyan szakmát, amiben jól érzi magát, mert nincs is annál rosszabb, mikor valakinek olyasmivel kell foglalkoznia, ami nem érdekli, vagy amit ne adj’ Isten, szívből utál.

Büszke vagyok mindkét nőre az életmben, a feleségemre és a lányomra is, mert mindketten gyönyörűek, okosak és kedvesek. Nekem ők a szívem csücskei, hálás vagyok azért, hogy ők az életem részei.