Fedezd fel Te is! – Kirándulás tippek a festői Csallóközben
Mióta az eszemet tudom, olyan embernek ismerem magam, akinek a szótárában csak az aktív pihenés szerepel. Persze nem mondom, hogy egy pörgős hétköznap után nem esik jól az ágyban lazítani, de hosszabb pihenéseimet mindig úgy tervezem meg, hogy sok kirándulás szerepeljen benne. A családommal gyakran indulunk különféle túrákra kis hazánkban. Minden alkalommal elámulok azon, mennyi csodát rejt ez az apró ország.
A karantén bezártságában beszűkültek az aktív pihenésre elérhető terek. Szeretem a lakóhelyem, de már elegem van a két, csak light túrának nevezhető természetközeli útvonalból, amit elérek. Mindennél jobban várom, hogy újra mehessek barangolni, felfedezni.
Nemrég összefutottam egy barátnőmmel, aki nálam is nagyobb rajongója az aktív pihenésnek. Kirándulási ötletekről beszélgettünk. Én mondtam, hogy nem igazán jut eszembe olyan hely, ahol még nem jártam. Ő megkérdezte, voltam-e már a Csallóközben. Én pedig nagyon megörültem, ugyanis ott még tényleg nem voltam.
Kirándulás tippek Mindenkinek!
A barátnőm rögtön mutatott is egy hihetetlenül profin összerakott és nagyon király, kirándulás tippek ajánlásával foglalkozó weboldalt, amely csodás képekkel és széles érdeklődési skálát kielégítő programokkal csábítja az odatévedő látogatót a Csallóköz felfedezésére.
A weboldal különösen azért tetszett meg, mert nem csak a sportos, gyakorlott és bevállalós turisták számára kínál kirándulási tippeket, hanem kulturális témájú (pl. cégér-nézegető túra Győrben), történelmi érdeklődést kielégítő (pl. 1956-tal kapcsolatos kirándulás) és a Szigetköz történetét megismertető programokat, kirándulás tippeket is kínál. Az oldalon az egyéni felfedezésre lehetőséget adó tippek és programajánlók mellett szervezett túrákat is találhatunk.
Az ajánlatok között úgy érzem, megtalálja a neki megfelelőt az aktívabb és a passzívabb, a természetjáró és a városnéző, a fiatalokból álló csapat, a kisgyermekes nagycsalád, a kissé már öregecske, de nyitott felfedező lélek… Egy szóval MINDENKI. Ennek különösen azért örültem, mert bár igaz, hogy a családommal szeretünk együtt nekivágni egy kirándulásnak, ugyanakkor ahányan vagyunk, annyiféle túratípust kedvelünk. Van köztünk történelmi érdeklődésű, olyan, aki leginkább csak biciklizne, lelkes templomlátogató, városnéző… Ezen az oldalon viszont rengeteg olyan kirándulás tippet találtunk, amivel minden igényt kielégíthetünk majd.
Ráadásul arra is van lehetőségünk, hogy a családi kirándulásunk valami nagyobb élmény részévé váljon. Ugyanis, ha regisztrálsz a weboldalra, a Csallóköz felfedezése közösségi élménnyé válhat: feltölthetsz saját kirándulási tippeket és túraterveket, elmondhatod a véleményed egy-egy látnivalóról vagy egy mások által megosztott túráról és élménybeszámolókat készíthetsz azokról a programokról, amiket kipróbáltál. Így pedig a saját élményeid másokat is inspirálhatnak arra, hogy útnak induljanak.
A túratervek és ajánlók mellett az oldal látnivalók és rendezvények széles kínálatát tárja az érdeklődők elé, amiket ki-ki saját igényei szerint szűrhet, így pedig kevesebb idő kell arra, hogy kiszűrjük azokat az ajánlatokat, amik a rengeteg lehetőségből valóban érdekelnek minket.
A túraajánló és az oldalon található kirándulás tippek alapos tanulmányozása után, a látnivalók és programok sokaságát böngészve személy szerint azt éreztem, legszívesebben azonnal pakolnám be a hatvan literes hátizsákot és rohannék a Csallóközbe.