Borhűtő rendelése egy telefonhívással

A hírek lehetnek jók, rosszak, érkezhetnek elektronikusan egy szimpla e-mail formájában, egy chates üzenettel, egy telefonhívással vagy egy találkozás során. Korábban említettem, hogy édesapám mindig a hírekkel kel, úgy tűnik, mostanában rákaptam én is arra, hogy böngésszem az aktuális híreket. Egyre jobban bejön a dolog, hiszen így tisztában vagyok azzal, hogy mi történik az országban és a nagyvilágban. Olykor még egy kis bulvárba is beleolvasok, így aztán lassan minden típusú társalgásba bele tudok folyni.

Múlt héten a hír, amit kaptam, nem online érkezett, nem is telefonon keresztül, és nem is a világban történt eseményekről szólt, hanem az üzlettársammal előre megbeszélt találkozón jött a nagy hír. Ekkor tudtam meg, hogy a borhűtőnk elromlott, és bár próbálta megjavíttatni, erre nem volt lehetőség. Ez egy igen régi borhűtő, így nem vagyok meglepődve. Viszont nem is tudtam, hogy hogyan lehetne beszerezni egy új borhűtőt, mert akitől ezt vásároltam, ő már nem foglalkozik ilyen termékek forgalmazásával. De úgy voltam vele, hogy nincs semmi probléma, hiszen az interneten már mindent meg lehet találni, így elkezdtem kutatni ebben a témában. Elég gyorsan sikerült találnom egy olyan céget, ahol van ahhoz hasonló borhűtő, ami nekünk is volt. Nem a külseje a lényeg, hanem, hogy elférjen, és legalább annyi üveget tudjunk vele hűteni, mint a korábbival.

Italhűtő, borhűtő | Dealer – Gastro & Ice Dealer

Mielőtt belemegyek abba, hogyan lett végül borhűtőm, be kell vallanom, hogy nem igazán szeretek online vásárolni. Nagyon sokszor hallottam már rémes sztorikat az online vásárlásról. Így mielőtt bármit is megvennék egy oldalon keresztül, mindig utánanézek annak, hogy pontosan kiről van szó, milyen cégről, mióta vannak a piacon, mert nagyon fontos számomra, hogy megbízható kereskedőtől vásároljak. Így amikor megtaláltam ezt a céget, az első dolgom az volt, hogy a céginformációknál elolvastam a cégnek a bemutatkozását, hogy lássam, hogy pontosan kik vannak a cég mögött, mivel foglalkoznak pontosan, és mióta csinálják ezt az egészet. Így tudtam meg, hogy nem csak borhűtőt, hanem sok más gépet is biztosítanak a vendéglátóipar területén tevékenységet folytató cégeknek. Ekkor figyeltem fel a menüre, amit nem is tudom, hogy nem vettem észre eddig. A menüből tisztán látszik, hogy milyen sok gép beszerzésével és forgalmazásával foglalkoznak. Azt is olvastam még, hogy visszatérő vásárlóik vannak, akik szintén garantálják a termékek jó minőségét. Ez mondjuk jó hír, hisz ahol visszatérő vásárló van, az biztos, hogy nem lehet rossz cég.

A leírás alapján úgy tűnt, hogy egy olyan cégről van szó, akiknek nagyon fontos a profi ügyfélkiszolgálás és természetesen a professzionális gépek biztosítása. Akár kiskereskedelmi gépekről van szó, vagy nagykereskedelmi gépekről, amik a vendéglátó szektor számára a megélhetést biztosítják, minden típusú berendezés megtalálható a kínálatukban.

Számomra sokat elmond az, hogy ha egy cég ténylegesen feltünteti a székhelyét, a nyilvántartási számot, az adószámot, és ez itt náluk mind meg volt adva, valamint egy központi telefonszám is, amin keresztül szinte egész nap elérhetők és ügyfélszolgálati e-mail címmel is rendelkeznek. Ezeknek az infóknak köszönhetően még alaposabban utána lehet járni a cégnek, de már az, hogy fel vannak tüntetve ezek az információk, jelezték számomra, hogy egy megbízható vállalkozásról van szó. Ahogy jobban belementem ebbe az utánajárásba, láttam azt, hogy már több évtizede jelen vannak a piacon, amin nagyon meglepődtem, nem is értem, hogy hogy nem tudtam eddig róluk, hiszen pont olyan eszközöket és berendezéseket forgalmaznak, amire nekem is szükségem lehet bármikor. Bár az igaz, hogy egy pincészetben nem fordul elő az, hogy minden évben szükség van valami új berendezésre.

Egy olyan családi vállalkozásról van szó, akik olasz gyártmányú gépeket forgalmaznak. A borhűtő mellett kapható náluk jégkása gép és különböző jeges és forró italokat készítő gépeket is forgalmaznak. Ezen kívül pizzakemencéket, mérlegeket, húsipari gépeket is lehet náluk találni, de vannak sütőipari gépek, robotgépek, fagylaltgépek, fagylalt vitrinek is és még számos nagy konyhai és kereskedelmi gépet lehet találni a termék kínálatukban. Két telephellyel is rendelkeznek. Mindkettő Tapolcán található. Az, hogy a telephelyek Tapolcán találhatóak igazából számomra egy kicsit szomorú volt, mert elég messze vannak tőlem, így nem fogok tudni elmenni a bemutatótermükbe, ahol egyébként meg lehetne nézni a termékeket személyesen is.

Az utánajárásnál nem maradhatnak ki a vásárlói vélemények sem. Ezt szeretem mindig a weboldaltól függetlenül kikutatni, így jutottam el a google értékelésekhez, ahol szinte csak öt csillagos értékelést kapott a cég. Sokan szöveges véleményt is írtak arról, hogy mennyire segítőkészek voltak velük, és arról is, hogy valóban minőségi termékekről van szó. Tehát úgy tűnik, hogy tényleg mindenki igazán elégedett ezzel a céggel. Akármennyire mélyen ástam bele magam a kutatásba, végül egy rossz véleményt sem olvastam. Pedig az emberek szeretnek véleményt mondani, főleg, ha az negatív kritika, de úgy tűnik, hogy itt még egy vásárlót sem ért sérelem, ha nem található róluk ilyen vélemény.

Miután ilyen alaposan utánajártam a cégnek, arra a következtetésre jutottam, hogy be lehet vállalni náluk azt, hogy nem személyesen nézem meg a terméket, hanem telefonon keresztül adom le a rendelést. Így az alapos utánajárást követően felhívtam azt a telefonszámot, ami a vásárlás gombra kattintás után jelent meg. Egyébként itt is látható az e-mail címük, és mindkét telephelynek a címe is.

Az ügyfélszolgálatos nagyon készséges volt az irányomban. Szigorú elvárással hívok fel mindig egy ügyfélszolgálatot, ritka az, ahol tényleg segítőkész ember veszi fel a telefont, akivel gördülékenyen lehet a kommunikáció. Ebben az esetben pedig az volt, minden felmerülő kérdésre megkaptam a választ. Átbeszéltük a kiszállításnak a részleteit is. Elmondtam az ügyfélszolgálatos ügyintézőnek, hogy nem tudok személyesen elmenni a bemutatóterembe. Ő mondta, hogy ezzel nincs semmilyen probléma. Tudnak segíteni a termékek kiszállításában, aminek a pontos feltételeit végül rögzítettük is a telefonos beszélgetésünk során. Elmondta azt is, hogy mivel új termékről van szó, ezért egy év garanciát vállalnak a gépre. Megbeszéltük a borhűtőnek az adatait is, hogy biztosak legyünk abban, hogy tényleg arra a termékre van szükségem, amit láttam a weboldalukon is, és miután ezt is rögzítettük, már nem volt egyéb teendő, csak várni a kiszállítás napját.

Amikor megérkezett hozzám a borhűtő és beállítottuk az üzlethelyiségbe, akkor már biztos voltam benne, hogy jól döntöttem, és örülök annak, hogy ezt a weboldalt választottam a borhűtő beszerzéséhez: Italhűtő, borhűtő | Dealer – Gastro & Ice Dealer

Az oldal alapos információt adott számomra, az ügyfélszolgálatos ügyintéző mindvégig kedves, türelmes és segítőkész volt velem. A borhűtő, amit kaptam, teljes mértékben megfelel az oldalon olvasottaknak és a telefonos beszélgetés során elhangzott információknak. Biztos vagyok abban, hogyha bármikor valamilyen vendéglátóipari gépet kellene vásárolnom, akkor ismételten hozzájuk fogok fordulni. Bízom benne, hogy még nagyon sokáig jelen lesznek ezen a piacon és máskor is fordulhatok hozzájuk, ha szükségem lesz egy kiváló forgalmazóra.