Nincs is jobb, mint amikor a múzeumból a hibás kazán miatt kell hazafutni

Már kisgyerek korom óta valamilyen kulturális területen képzeltem el magamat, így sok művészeti ágban kipróbáltam magam. Ennek még a hétköznapokban is hasznát veszem, és jó érzés, hogy tájékozott vagyok képzőművészeti, film, zenei és színházi témákban is. Ennek megfelelően a baráti körömben is sok hasonló érdeklődésű ember van. Az egyik legjobb barátnőm a Képzőművészeti Egyetemen tanult jelenleg, és mellette tárlatot vezet a Ludwig Múzeumban.

Tudom, hogy rengeteget szokott készülni egy-egy tárlatvezetésre, hogy a legtöbb és legaktuálisabb információt adhassa át a nézőközönségnek. Az egyik alkalommal, egyszer végre volt időm nekem is elmenni, és épp egy olyan kiállítás volt, ami engem is érdekelt. Barátnőm elemében volt, remek tárlatvezetést tartott, és sikerült az információt a rá jellemző szórakoztató előadásmódban átadnia. Boldogan tartottam hazafelé, amikor a párom felhívott, hogy siessek nagyon gyorsan haza, ugyanis valami nincs rendben a gázkészülékkel. Nagyon örültem, mert egy éven belül ez már a sokadik alkalom, amikor “valami nincs rendben” vele.

Nem hiszem el, már megint?

Rohantam is haza, hogy megtudjam mégis mi a baj. Mint kiderült, kedves régi Saunier Duval kazánunk nem nagyon akart se fűtést, se meleg vizet produkálni. Hiába próbáljuk meg a nyomást fentebb vinni, az mindig visszaesik, illetve ha bekapcsoljuk a fűtést, a kazán nem akar belobbanni. Fogtam a fejem, hogy mit csináljak, kit hívhatnék, ki mert eddig akárhány szerelő jött ki, láthatóan nem tudta megoldani a problémát/problémákat.

Annyira kétségbe voltam esve, hogy a keresőbe egyszerűen beírtam, hogy “gázszerelés Budapest”. Ekkor rátaláltam újra azokra a szerelőkre is, akik már jártak nálunk, de egy új oldalt is feldobott végre. Elsőre nem is igazán hittem benne, hogy a “gázszerelés Budapest” keresőszó valóban bármilyen igazi eredményt fog hozni. Az oldalt megnyitva láthattam, hogy mennyi mindennel foglalkozik a vállalkozás, akinek az oldalára tévedtem. Elkezdtem olvasgatni, és egyből hasznos információhoz jutottam: nekem nem is gázszerelőre, hanem gázkészülék szerelőre lesz szükségem. Jó, hogy ezt így sikerült is tisztába tenni.

Fellélegezhetek, mert megtaláltam a profi szerelőt

gázszerelés Budapest

Elég részletesen le volt írva, hogy milyen munkaköröket is vállalnak el, ami megbízhatóvá tette őket a szememben, mert ha egy szerelő ennyit tud írni a munkájáról, az biztosan nagy tudással rendelkezik. Aztán ott volt még két plusz pont. Az egyik, hogy akár már egy órán belül is ki tudnak szállni a helyszínre. Van, hogy napokat, vagy akár egy egész hetet kellett várnom korábban arra, hogy a szerelő megjelenjen. Ami érthető, mert elhiszem, hogy sok dolguk van, viszont nekem a tél kellős közepén az a legfontosabb, hogy ne maradjak túl sokáig meleg víz és fűtés nélkül.

A másik plusz pont szintén a kiszálláshoz kapcsolódik. Csak akkor kérnek el kiszállási díjat, ha valóban el is végeznek bármilyen munkát. A helyszín és a készülék felméréséért, ha nem végeznek javítást, nem kell fizetnem külön. Lentebb görgetve még azt is végignézhettem, hogy milyen márkájú kazánokkal foglalkoznak, és nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy Saunier Duval kazánokat is javítanak. Az eddigi tapasztalataim alapján nem annyira sok szerelő szakosodott erre a márkára, főleg nem egy olyan régebbi típusú kazánra, mint az enyém.

Ahogy néztem, telefonon keresztül még ingyenes tanácsadást is vállalnak, illetve az ügyeletüknek köszönhetően 0-24-ben elérhetőek. Ezt az ajánlatot azért nem mertem kipróbálni, mert nem lett volna képem vasárnap este felhívni a szerelőket. Hétfő reggel viszont első dolgom volt hívni őket, meg is tudtam beszélni velük az időpontot, amikor otthon tudunk lenni beengedni őket. Nagyon gördülékeny volt az egyeztetés. Most már csak abban reménykedem, hogy ők végleg meg tudják szüntetni a problémát, és ezek után már nem kell újra gázkészülék szerelőt kihívnom.