Mindig élvezettel olvastam a sportmagazinok téli sportokkal foglalkozó rovatait, különös tekintettel a síelésre. Mivel vidéki, szegény családból származom, nekem sose volt alkalmam még arra se, hogy nagyon külföldre utazzak, nemhogy a téli szezonban egyszer kivegyek egy hetet, és elutazzak síelni tanulni. Sportként viszont nagyon lenyűgözött, így volt, hogy akár újságot is emiatt vettem le a polcról.

Most azonban, egy ettől szinte teljesen független dolog miatt lehetőségem nyílt, hogy én is közel kerüljek a síeléshez, hála a téli szezonban elvállalható ausztriai munkáknak.

Amikor elkezdtem ausztriai munkák után nézelődni, még eszembe se jutott, hogy szállodai kisegítőként helyezkedjek el. Annyi volt a célom, hogy legyen egy jól fizető állásom, ahol tudok félretenni magamnak egy kis tartalékot – ebben az évben ugyanis többször befürödtem már emiatt.

Magyarországi munkám arra se elegendő, hogy egy minimális összeget eltegyek a hó végén, idén pedig több váratlan kiadásom is volt. Új hűtőgép és mosógép, amikor az előző elromlik, esküvőmeghívás… mind olyanok, amik miatt nagyon megcsappantak a tartalékjaim. Ezért úgy döntöttem, ideje, hogy valami olyan munka után nézzek, amivel jó kis kiegészítést tudok szerezni a mostani munkám mellé, és így találtam rá elég hamar arra a lehetőségre, hogy a fő szezonokban pár hónapra leutazhatok Ausztriába.

A szomszédos országban ugyanis már az alap fizetés is olyan magas, amiről itthon álmodni se merek. Ráadásul elég hamar ráakadtam a szállodai munkákra, ahol, ha jól választok, lehet, hogy a szállásomat is biztosítani tudják, így szinte mindent, amit keresek, félre tudok majd rakni magamnak.

Az az ötlet csak később jött, hogy mi lenne, hogyha a téli időszakban utaznék ki: ilyenkor a sok ünnep és a rengeteg síelő miatt amúgy is rengeteg dolgozót keresnek, nekem pedig tökéletes alkalom lenne, hogy segítsek. Az biztos, hogy nem zavar, ha nem lesz szabadnapom az ünnepek alatt, sőt! A sok ünnep miatt azokon az estéken még egy kis extra ünnepi túlóradíjat is zsebre tehetek, ha ügyes vagyok. Most először kapóra jön, hogy nincs nagyon olyan, akihez hazautaznék az ünnepekre.

Így aztán leszűkítettem az ausztriai munkákat a szállodai kisegítő beosztásokra – elsősorban úgy éreztem, hogy legjobban valamilyen konyhai kisegítőként vagy felszolgálóként állnék legjobban helyt – és így keresgéltem.

Úgy gondoltam, a legnagyobb biztonságban akkor lennék, ha választanék egy magyar céget is, aki segít nekem elhelyezkedni. Ez azért volt számomra fontos, mert mint mondtam, világ életemben nem voltam még külföldön, és nagyon féltem az első alkalomtól. Hogyha valami baj van, nem jó a munkáltatóm, nem minden úgy történik, ahogy terveztem, akkor tudtam, hogy muszáj lesz valaki, akihez fordulni tudok segítségért. Emiatt úgy döntöttem, hogy azt a (jövőbeli fizetésemhez képest) kis összeget, ami az elinduláshoz kell, boldogan bevállalom.

Utólag kiderült, hogy ez azért is szerencsés volt, mert így sokkal gyorsabban találta állást. Az interjúm kiküldése után a munkáltatók már engem kerestek meg személyesen (németül, ami szerencsére nem okozott nehézséget), hogy menjek hozzájuk! Magyarországi tapasztalataim alapján ez nagyon szokatlan volt…

Mondhatnám, hogy az egészről akkor jöttem rá, hogy mennyire megérte, amikor az első fizetésemet megkaptam, és rájöttem, hogy Magyarországon háromszor ennyi munkával kaptam volna ennyit. De az is lehetne a legjobb pillanat, amikor ebből végre tudtam egy ágyat venni a szobámba, és többet nem matracon aludtam. De elég szentimentális vagyok, és úgy gondolom, hogy a legjobb élmény mégis az volt, amikor életemben először karnyújtásnyira lehettem a sielőktől. Ez számomra azt jelentette, hogy kicsit „kitörtem” az eddigi szegény helyzetemből, és ott lehettem a legnagyobbak mellett.

Még sok időnek el kell telnie persze, hogy egyszer én is kipróbáljam a sportot, de elnézve az ausztriai munkákat, és azok fizetését (meg a jövő évi naptáramat, amibe már most beírtam, hogy mikor tudnék visszajönni itt dolgozni), úgy gondolom, hogy jó esélyem van rá, hogy egyszer meg fog történni.