Mikor még gyerekfejjel eldöntöttem, profi táncos leszek, a szüleim figyelmeztettek a szakma hátulütőire. Ha lesérülsz, vagy megbetegszel, annyi, vége a karrierednek. De engem semmi sem állíthatott meg, sosem a félelem motiválta a döntéseimet, hanem a lelkesedés. Csak a tánc létezett számomra, el sem tudtam képzelni, hogy mást is csinálhatnék. Így végül a szüleim is mellém álltak a döntésemben, és tizennyolc évesen felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Egyetemre. Az alapszakot követően a Klasszikus balettművész mesterszakot végeztem el, és utána sikerült elég jó társulatoknál elhelyezkednem.

Körülbelül öt éve dolgoztam már profi táncosként, amikor bekövetkezett az, amitől a szüleim mindig is féltettek. Egy olyan térdsérülés, ami örökre megváltoztatta az életemet. Nem folytathattam a táncos karriert, mert a térdem egyszerűen nem bírta a megerőltetést. Furcsa módon mégsem zuhantam meg teljesen a hír miatt. Nem éreztem ugyanis, hogy bármit is rosszul csináltam volna. Táncolnom kellett, és én táncoltam. Aztán hirtelen vége lett. Úgy éreztem, nem volt beleszólásom a dologba, ezért könnyen megbékéltem a történtekkel. Elkezdtem agyalni, mit is kezdhetnék így magammal. A pedagógia mindig is érdekelt, ezért úgy döntöttem, tánctanár leszek. Az nem igényel akkora fizikai megerőltetést, mint a folyamatos fellépésekre való készülés. Elvégeztem egy pedagógus-továbbképzést a Táncművészetin, aztán elkezdtem beadni a jelentkezésem mindenhova, ahova csak lehetett.

Budapestiként az elsődleges cél természetesen a főváros volt, de mint kiderült, a fővárosi iskolákban nagyon nehéz volt tánctanárként elhelyezkedni, nagyon nagy volt a verseny ugyanis. Aztán találtam egy nyitott tánctanári pozíciót egy kis táncstúdióban, Vácott. Ekkora kezdtem ráébredni, hogy a budapesti állás valószínűleg nem fog összejönni, így elkezdtem nézelődni a környékbeli településeken is.

Még sosem kellett ennyit ingáznom, de úgy döntöttem, egy próbát megér, elmegyek az interjúra, ha nagyon tetszik a hely, megpróbálom. A stúdió pedig igazán barátságos volt, és a tanárok is nagyon szimpatikusak voltak, legtöbbjük fiatal, frissen végzett táncpedagógus. Úgy jöttem el az interjúról, hogy azt éreztem, kell nekem ez az állás. És szerencsére meg is kaptam.

Úgy döntöttem, autóval fogok bejárni, van egy régi Volkswagenem, amit eddig ugyan nem használtam túl gyakran, de most nagyon jól jött. Az autópályát használva 40 perc alatt benn is vagyok a munkahelyemen. Nincs más dolgom, mint minden hónapban vásárolni egy megyei matricát ezen az oldalon: https://www.autopalyamatrica.hu/megyei-autopalya-matrica. Egy hónapra 5000 forint, fele annyi mint egy BKV-bérlet. Az éves matrica pedig még megérősebb, úgyhogy a három hónapos próbaidő lejártával beruházok egyre.

A megyei matricában az a jó, hogy online is megvehető itt: https://www.autopalyamatrica.hu/megyei-autopalya-matrica. Így még akkor is van időm megvenni a matricát, ha épp késésben vagyok. Csak megnyitom az oldalt a telefonomon, és néhány kattintás múlva már van is érvényes matricám. Csupán egyszer jártam meg, amikor egy reggel különösen összeszedetlen voltam, késve indultam el, és már tértem volna rá az autópályára, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem megvenni a megyei matricát. Nyúltam a telefonom után, de akkor vettem észre, hogy elfelejtettem töltőre tenni éjjel, az pedig lemerült. Elkezdtem agyalni, hol van a legközelebbi benzinkút. Volt egy nem messze, ahol vettem egy matricát, és mérgemben egy szivargyújtóra csatlakoztatható USB töltőt is felmarkoltam, hogy többé ne essek ugyanabba a hibába. Nemsokára már ismét a kocsiban ültem, a telefonom a töltőn, és száguldottam az autópályán a munkahelyemre. Közben végig magamat szidtam, hogy hogy lehetek ennyire szétszórt és felelőtlen, mi van, ha kirúgnak, mert nem vagyok képes időben megjelenni.

Leparkoltam a kocsit a stúdió előtt, és szó szerint rohantam az épületbe. A teremhez érve lihegve benyitottam, egy rakás várakozó tanítványra számítva, ehelyett egy óra közepébe csöppentem, amit az egyik kollégám tartott. Mikor az észrevett, megdermedt egy mozdulat közben, és ijedten kérdezte: Valami baj van? Az arcom valószínűleg a teljes zavart tükrözte. Elkezdték volna nélkülem az órát? Félrehívtam a kollégámat, hogy elnézést kérjek, és biztosítsam, hogy folytatom az órát, ő azonban értetlenül állt előttem. Kiderült, hogy elnéztem a napokat, és arra a napra nem is voltam beosztva. Teljesen megszégyenülve bocsánatot kértem a kollégámtól, aki megnyugtatott, hogy nem történt semmi baj, és úgy tűnt, az állásom nem került veszélybe.

Hogy kicsit lenyugodjak, beültem egy közeli kávézóba, és próbáltam átgondolni a történteket. Valószínűleg túlhajtottam magam, az új munka, meg az ingázás kicsit sok volt. Ez az egész azért történt, hogy figyelmeztessen, hogy le kell lassítanom. Újra megnéztem a beosztásomat, és felfedeztem, hogy a következő két napom szintén szabad. Hirtelen gondoltam egyet és felhívtam a barátomat, hogy megkérdezzem, ráér-e a következő két napban. Mivel rugalmas a munkája, azt mondta, megoldható.

Így ebben a pár napban nem is csináltunk mást, mint utazgattunk ide-oda, és próbáltunk kikapcsolódni. Mivel megvolt a megyei matrica, nagyon könnyen és hamar jutottunk el olyan helyekre, mint Visegrád, vagy Szentendre. Szentendrén egy egész napot töltöttünk, mivel imádjuk a várost. Sétáltunk a Duna parton, ettük egy jó kis étteremben és megnéztük a kerámia-múzeumot. Rájöttem, hogy nagy szükségem volt már egy kis kirándulásra. Sajnos hajlandó vagyok beletemetkezni a munkába, és észre sem veszem, mennyire elfáradok közben.

Viszont úgy tűnik, az autópálya matrica nem csak a napi ingázás miatt kifizetődő, hanem a kikapcsolódásnál is nagy segítség. Azóta igyekszem minden hétvégén elmenni valami közeli szép helyre, mert rájöttem, hogy az utazás borzasztóan kikapcsol. És persze mindig odafigyelek, hogy időben megvegyem a megyei matricát a https://www.autopalyamatrica.hu/megyei-autopalya-matrica oldalon.

Az új munkahelyet egyébként nagyon megszerettem. A kollégám szerencsére nem szólt senkinek a kis incidensről, amikor zavartan berontottam az órájára, így nem is kerültem bajba miatta. Sőt, meg is kérdezte egy alkalommal, hogy jobban vagyok-e. Azóta rendszeresen beszélgetünk, és egészen összebarátkoztunk. Kiderült, hogy ő is egy sérülés miatt kényszerült otthagyni a táncos karriert, de ő is megbékélt a dologgal. Szerencsére nagyon aranyos tanítványaink vannak, akikkel öröm a munka. És kiderült, hogy megy is a tanítás, nemcsak hogy tisztelnek, de szeretnek is a tanítványaim.

A tanárokkal is nagyon jó a kapcsolatom. Néha kérdezik, nem nehéz-e az ingázás, és néha valóban eszembe jut, hogy meglennék kevesebbel is. De egyelőre még nem költöznék Vácra, mert imádom a fővárosi életet. Az összes barátom ott van, és szeretek eljárogatni esténként. Az autópálya matricával pedig végül is nem is olyan vészes az utazás. Útközben zenét hallgatok, vagy podcastokat, és így egész gyorsan eltelik az a negyven perc. Szóval nem panaszkodom. A lényeg, hogy olyan munkát találtam, amit szeretek, és ami a lábamat is kíméli. A többi pedig majd kialakul.