A húgom, Tinka nemrég azzal fogadott, hogy széles körben újra népszerűvé váltak a vicces ajándékok. Azt mondta, egy internetes portál hírei között olvasta az újságot. Mondtam neki, hogy szerintem sosem mennek ki a divatból, mert a fiatal és az idős korosztály is előszeretettel ajándékoz vicces dolgokat. Emlékszem, nálam 9-10 éves korom körül tetőzött a dolog. És aztán olyan hirtelen, ahogyan jött, el is múlt. De vannak olyan ismerőseim is, akik sosem nőtték ki ezt a hóbortot, „úgy maradtak”.

Na, mindegy, egy darabig vitatkoztam Tinkával, mert szerintem ez a téma nem képez releváns hírértéket, mondhatni fölösleges.

Ő meg azon a véleményen van, hogy más nézőpontból kell megközelíteni a dolgot; a hírek amúgy is mindig szörnyűségekről szólnak, ez egy üdítő színfolt a gyász feketéje között. Végre nem a katasztrófákról és egyéb szerencsétlenségekről van szó.

Persze nem sikerült megegyeznünk. Ez általában így szokott lenni.

Mindenesetre lehet, hogy a „hírnek” igaza volt. Én is rászántam magam, és a legutóbbi szülinapra vicces ajándékokkal készültem. A nagyapánk szülinapja volt, 70 éves lett. Az öreg nagy mókamester, mindenből tréfát űz. A többiek nem értékelik annyira, mint én, ezért is szokta viccesen mondogatni, hogy én vagyok a kedvence. Mondjuk szerintem tényleg így van, de mivel igazságos természetű, ezt sosem vallaná be. Csak valahogyan jobban megértjük egymást, ez a 70. szülinapján is kiderült.

Már régebben kigondoltam, hogy valami tréfás dolgot ajándékozom neki, mert az ő korában szerintem a jó hangulat, kedélyállapot meghatározó tényező.

Persze, mivel eddig sosem vásároltam hasonló termékeket, fogalmam sem volt róla, hogy honnan lehet beszerezni vicces ajándékokat.

Ebben is Tinka segített. Azt mondta, hogy ismer egy jó kis honlapot, ahol online is el tudom intézni a dolgot. Együtt böngésztük a vicces ajándékokat. Persze Tinkának már volt ajándéka nagyapa számára, kiírt neki egy CD-t az autóba a kedvenc zenéivel.

Egy szó, mint száz, összegyűjtöttem egy helyes kis csomagot, majd meg is rendeltem a pakkot. Egy darabig nagy volt a dilemma, azzal kapcsolatban, hogy hova is rendeljem a csomagot. Mivel én napközben nem vagyok otthon, ezért nem tudom átvenni. Igazából nagyiékhoz lett volna jó megrendelni, de ott meg túl nagy a kockázata annak, hogy nagyapa meglátja. A húgom azt mondta, hogy valaki csak lesz otthon a családban, rendeljem oda hozzánk. Ő jóban van a szomszédokkal is, mondta, ha mégis úgy alakul, hogy üres lesz a ház, akkor szóljak neki, és megkéri valamelyik szomszédot, hogy vegye át.

Persze ez utóbbi szerint alakultak a dolgok.

Mi, a családdal négyen lakunk a házban, a húgom még gimibe jár, én egyetemre, de dolgozom mellette. Szóval mi ketten reggelente elhagyjuk a házat, és délutánig nem is érünk haza. Anya és apa beosztása elég hektikus. Anyáé azért, mert nővérke, és különböző műszakokra oszlik a munkaideje. Apa meg vállalkozó, szóval valamennyire a maga ura, de ő is be szokott menni a telephelyre hétköznaponként.

Szóval senki nem volt otthon, mikor a vicces ajándékok érkeztek, így a szomszéd vette át őket.

De a csomag pontosan megérkezett, egyébként minden rendben volt a rendelésemmel.

Alig vártam nagyapa szülinapját, de végül az is eljött.

A többiek mind komoly, mondhatni gyászos ajándékokkal fogadták, persze volt óriási családi fényképalbum, és egyéb hasznavehetetlen cuccok. Mikor a tőlem kapott vicces ajándékokat bontotta ki, rögtön elkuncogta magát, és a szeme is megcsillant, olyan hamiskásan. Nagyon tetszettek neki az ajándékok, mire a végére ért a csomagnak, már szívből hahotázott.

Persze a nénikék és bácsikák megbotránkozva szemlélték az eseményt. De nem érdekelt, az a lényeg, hogy nagyapa örült a vicces ajándékának.

A szülinap persze azért jól sikerült, a húgommal sokat köszörültük a nyelvünket a prűd idősebb generáción, nagyapa persze ezt is élvezte.

Örülök, hogy ilyen jól tartja magát, remélem még jó pár évig így maradt, mert még nagyon sok közös mókázást szeretnék az elkövetkezendő időkben.