Hiába vagyok fiatal, imádom a kultúrát, a munkám is ehhez kapcsolódik
Frissen végzett muzeológusként úgy gondolom, kötelességem reklámozni a kultúrát mindenki számára. Főleg a fiatalabb generációnak, akik nagy része még sosem járt múzeumban, maximum valami iskolai kirándulás keretében. A fiatalok hozzáállását kéne megváltoztatni arra, hogy szívesen, önszántukból menjenek kulturális rendezvényekre, kiállításra,vagy épp színházba. Debrecenbe költöztem a diplomaszerzés után, ugyanis itt kaptam állást a múzeumban. A párom és családja amúgy is debreceni, így evidens volt, hogy elfogadom az állásajánlatot. Jó pár hónapig laktunk anyósoméknál, de minél hamarabb szerettünk volna Csongival külön költözni tőlük. Elkezdtünk lakásokat nézegetni és volt is pár, amit megnéztünk, de valahogy egyik sem volt igazi. Végül apósom, Péter ajánlására megnéztük a Nextapró oldalát is, az eladó lakás Debrecen kategóriát. Na, ott aztán jobbnál jobb ingatlanokat találtunk. Csongi is és én is órákig böngésztünk, míg sikerült kiválasztanunk kettő lakást, amit meg is néztünk. A Nextapró amúgyegy nagyon felhasználóbarát felületű, mert könnyen és egyszerűen ki tudja szűrni az ember, milyen lakások között szeretne nézelődni. Az ár volt számunkra a legfontosabb kritérium, mivel hitelt szerettünk volna felvenni az ingatlanra. Minél kevesebbet, annál jobb. Debrecenben azért lényegesebben olcsóbbak a lakások, mint Budapesten,ez volt az egyik szerencsénk, de a Nextaprón hirdető tulajdonosok igen kedvező áron árulták az ingatlanjaikat. Debrecen környéke is szóba jöhetett a vásárlás szempontjából, ezt is be lehetett állítani, hogy nem csupán Debrecenre, hanem közeli falvakra, városokra is szűrjünk. Azok a lakások, amiket végül meg is tekintettünk, nagyon tetszettek, nehéz is volta döntés. Mindegyik tulajjal a Nextaprón keresztül vettük fel a kapcsolatot, mert náluk ezt is lehet ám. Nem kell az embernek telefonálgatni, mert külön e-mail-eket írogatnia. Szóval visszatérve a vásárlásra, nehéz volt a döntés, de végül megszületett. Egy debreceni lakást vadásztunk le, ami minden igényünknek megfelelt. A Nextaprót mindenkinek csak ajánlani tudom, hisz garantáltan megtalálja ott álmai otthonát, akárcsak mi. Ugyan még nem költöztünk be, azt két hét múlva fogunk, de már most az otthonunknak nevezzük az újonnan megszerzett lakást. Alig várom már, hogy végre ott ébredjek fel reggelente és onnan induljak be dolgozni a múzeumba. A munkahelyem szerencsére nagyon közel van a lakáshoz, gyalog 10 perc, így tényleg őszintén állíthatom, hogy jó vásárlás volt ez.