Tisztítószer bolt online verzióban

Rám nagyon jellemző, hogy kíváncsi vagyok, de inkább úgy fogalmaznék, hogy érdeklődő természetem van. Emiatt pedig nagyon nyitott is vagyok dolgokra, így mindenféle hírt, vagy érdekes dolgot szívesen olvasok el, vagy hallgatok meg. Szerintem ez egy jó dolog egyébként, mert sosem lehet tudni, hogy honnan jön egy olyan plusz információ, ami hasznunkra lehet, akár a jelenben, akár a jövőben. Előfordult már párszor, hogy egy-egy újdonság olyan impulzust adott, ami arra ösztönzött, hogy tájékozódjak jobban kicsit az adott témában, vagy éppen arra, hogy vágjak bele új dolgokba.

A legutolsó ilyen eset akkor volt, amikor az egyik barátnőm, Eszter, elkezdett erősen érdeklődni a környezetbarát megoldások iránt, igazából minden téren. És hát engem is elkezdett belevonni, mert rendszeresen küldözgetett nekem mindenféle hírt, és információt, ha megjelent egy új környezetbarát mosószer mondjuk.

És az az igazság, hogy ezeknek hatására azt vettem észre, hogy már tudattalanul is, de elkezdtem keresni az ilyen jellegű cikkeket és termékeket, még a boltok polcain is. Viszont azt vettem észre, hogy a bio tisztítószer kínálat nem túl széles, legalábbis nekem, én szeretem, ha bőven van miből válogatni.

De Eszter mondta, hogy létezik már tisztítószer bolt, igaz, amit ő ismer az egy webshop, de ő nagyon szereti már most, pedig még csak nemrég talált rá. Én is megnéztem, a tisztitoszer.net weboldalát, amiről beszélt.

Nekem a fürdőszoba a legkardinálisabb pontja az egész lakásnak, így egyből a fürdőszobai tisztítószerekre kerestem rá, és szerencsére könnyen meg is találtam őket, mert kategóriákra vannak osztva az elérhető termékek a tisztítószer bolt online felületén.

Amit kiválasztottam, az egy Brilliance vízkőoldó és tisztítószer szuperkoncentrátum, amit egy literes kiszerelésben lehet kapni, és már a neve is nagyon kecsegtető. Alkalmas alumínium felületek tisztítására, és, ami nagyon fontos, hogy fugázott felületen is lehet használni, anélkül, hogy kárt okozna. És ez szerintem nagyon fontos, mert elképesztő, hogy mennyi minden meg tud tapadni a fugán. Emellett pedig ugye vízkőoldó hatással is rendelkezik.

Ahogyan a nevéből is kiderült, egy koncentrátumról van szó, ami ugye azt jelenti, hogy önmagában nem szabad használni, csakis hígítva, és az is fontos, hogy a hígítást a megfelelő arányban kell elvégezni. De szerencsére a termékleírás ebben is segít, és pontosan leírja, hogy például felmosáshoz, és csempemosáshoz milyen arányban kell vizet és a koncentrátumot összekeverni. Ráadásul még az ára is nagyon kedvező, úgyhogy ha a mostani fürdőszobai tisztítószerem elfogy, ami egyáltalán nem környezetbarát, akkor egészen biztosan kipróbálom majd ezt a tisztítószert. De ugye pocsékolni nem szeretnék, úgyhogy, még várok vele egy kicsit.

A másik, amit mindenképpen ki kell próbálnia mindenkinek szerintem, aki sok kávét iszik, az a kávéfőző tisztító, ami szintén megtalálható a webshopban. Eszter ár próbálta, és nagyon pozitív tapasztalatai voltak ezzel a termékkel kapcsolatban. Azt mondta, hogy olyan lett a kávéfőzője, a tisztítószer használata után, mintha új lenne. Ráadásul, nagyon jó árban is van, az 500 grammos kiszerelés csak 3118 forintba kerül. És, mivel egy környezetbarát tisztítószer bolt webshopjáról van szó, így ennek a terméknek az előállítása is a környezettudatosság jegyében történik, aminek az a következménye – ahogy a termék leírásából is kiderül -, hogy a felhasználást követően – tehát ahogy visszakerül a „körforgásba” -, jelentős része 30 napon belül teljesen lebomlik.

Igazából én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a weboldalt, mert sokféle termék van, környezetbarát, és nem utolsó sorban szerintem nagyon jó áron lehet vásárolni itt.