Angol nyelvtanfolyamról gondolkoztam a hegyi túrán

A szüleimmel a nyaralást általában halasztani szoktuk, és helyette inkább “telelünk” – mindannyian jobban érezzük magunkat télen ugyanis. Egyikőnk sem szereti a nagy nyári meleget, így nem kellett sok hozzá, hogy erre a konszenzusra jussunk. Így mi minden évben télen megyünk el kikapcsolódni, és nem volt ez másképp idén sem. Többször voltunk már Olaszországban síelni, tavaly meg Ausztriába látogattunk el. Idén úgy döntöttünk, itthon maradunk, és itthon teszünk egy kisebb túrát a hegyekben. Ez is nagyon jól sikerült, visszagondolva egyáltalán nincs hiányérzetem, amiért idén nem utaztunk el külföldre.

Egy dolog azonban nagyon nyomasztott: a nyelvtudás. Nemrég kezdtem el ugyanis a főiskolát, és bár jól mennek a tantárgyak, a ettől az egytől előre félek. Sosem brillíroztam ugyanis idegen nyelvből. Már az általános iskolában nehezen ment, nagyon félek megszólalni. Mindig attól tartottam, hogy hülyeséget fogok mondani, és majd kinevetnek a többiek. Márpedig egészséges önbizalom nélkül nem hiszem, hogy meg lehet szólalni. Sokszor még a saját anyanyelvén is viszolyog az ilyesmitől az ember, hát még egy teljesen idegen nyelv esetében! Államilag támogatott képzésben veszek részt, és nagy kő esett le a szívemről, amikor azt olvastam, hogy eltörlik a nyelvvizsga szükségességét a diplomához. Legalább nem kell szembe néznem ezzel a mumussal, gondoltam.

Igen ám, de itt a hegyekben jön ám az ihlet, így az estéket a szobában azzal töltöm, hogy rákeresek, a majdani képzettségemmel milyen munkalehetőségek várnak a piacon. És hát be kell látnom, hogy sajnos a legtöbb munkáltató már igenis elvárja az erős angol nyelvtudást a pozícióik betöltéséhez. Nincs mit tenni, el kell kezdeni angol órákat venni. Szerencsére rátaláltam a nyelvoktato.hu-ra, ahol számos angol nyelvtanfolyam lehetőséget kínálnak a magam fajta újrakezdők részére. Lehet csoportos órát venni, egyéni tanfolyamra beiratkozni, vagy akár online bekapcsolódni a tanulásba. Bevallom, én a csoportos óráktól kicsit fázom, így egyelőre az egyéni tanfolyamban gondolkodom. Szeretnék egy kis tudást felszedni, amire építhetek, mielőtt belevágnék egy csoportos tanfolyamba.

Szerencsére az angol nyelvtanfolyam keretein belül van lehetőség az egyéni tanulásra is. Ugyan ez a lehetőség kicsit többe kerül, viszont itt az én igényeim szerint alakulnak az órák. Így azt gondolom, ez arra is több lehetőséget ad, hogy kicsit megerősödjön a tudásom, és összeszedjem magam. Ki tudja, talán ha részt veszek egy egyéni angol nyelvtanfolyamon, utána következő lépésként már egy csoportos beszélgetésbe is be tudok majd kapcsolódni! Illetve ha úgy tetszik, van lehetőségem az órákat Skype-os, online verzióban is megoldani, ha valami miatt esetleg nem tudnám megoldani a személyes találkozást. Úgyhogy azt gondolom, megpróbálom a nyelvtanfolyamot, bajom nem lehet belőle. Remélem, sikerül, és jövőre már folyékonyan meg merek szólalni angolul!