A tudás ára

A tudás utáni vágyam valószínűleg már gyerekkorom óta velem van. Mindig is szerettem tanulni, hiszen több mint 20 évet tanulással töltöttem az eddigi életemből. Ennek köszönhetem a diplomáimat, a nyelvvizsgáimat, a szaktudásomat, és mind a mai napig fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem, fejlesszem magamat. Persze a mai felgyorsult világunkban ez talán természetes, mondhatnám az élethosszig tartó tanulás az életfilozófiám része. Azt hiszem ehhez köthető, hogy szeretek jól informált lenni, ezért rengeteget olvasok mind online portálokat, mind hagyományos újságokat. Több forrásból tájékozódok, amikor a híreket olvasom, nem csak egy oldalt vagy újságot, hanem mindig próbálom összehasonlítani a különböző nézőpontokat.

Így volt ez ma is. Reggel 2 újságban és 3 online portálon olvastam el a híreket, a legfontosabb történéseket. Olvasás közben felvillant egy banner, méghozzá az egyik online bulvárlap hirdetése. Nagyon megnyerő volt a főcím, ezért gondoltam beleolvasok, mi vesztenivalóm van. Nem szoktam bulvárt olvasni, ez szinte ellentétes az értékeimmel, de ma reggel úgy voltam vele, hogy miért ne. Volt bőven időm és gondoltam majd jót nevetek azon, amit leírnak egy ilyen lapban.

Elkezdtem olvasni a híreket, de valahogy nem nevettem. Sőt, egyre idegesebb lettem. Egy jobban felidegesített az a sok hülyeség, amit ezen az oldalon olvastam. Volt egy pár cikk, amit az ismerőseimről írtak. Természetesen hazugságokat, hiszen ismerem az illetőket és tudom, hogy egy csepp sem igaz abból, amit említettek ezekben a cikkekben. Szabályosan felment az agyvizem, olyannyira, hogy megfájdult a fejem, szó szerint. Nem vagyok migrénes, nem szokott ezzel problémám lenni, de ez a ma reggeli komoly volt. Bevettem egy fájdalom csillapítót, de nem segített. Továbbra is fájt a fejem.

Eszembe jutott, hogy az egyik legjobb barátnőm a múltkor mesélt arról, hogy egy szuper fejmasszázsban volt része. Emlékeztem rá, hogy még akkor átküldte nekem a szalon elérhetőségét, így gyorsan kikerestem a beszélgetésünkből, mely a következő volt: karmathaimasszazs.hu/fejmasszazs. Rákerestem a weboldalukra és kicsit tájékozódtam erről a típusú masszázsról. Kifejezetten ajánlott olyanoknak, akik stresszes életet élnek. Igen ez elmondható rólam, nem tagadhatom, hogy a sok túlóra és rengeteg határidő nem éppen a legkellemsebb jelenleg az életemben. Az is elképzelhető, hogy emiatt fájdult meg a fejem és talán ezért idegesítettem fel magamat olyan gyorsan. Nagyon tetszett továbbá a leírásban, hogy teljesen átmasszírozzák az egész fejet, nyakat, vállat, különös tekintettel a problémás területre. Ez azért is fontos, mert tudom, hogy ha valakinek be van állva a nyaka, akkor az továbbterjed a fejre és a vállakra is, tehát kihat még további területekre is. Mint megtudtam a már korábban említett karmathaimasszazs.hu/fejmasszazs oldalon ez a fajta kezelés nagyon jó hatással van a kreativitásra és az emlékezőképességünkre is, valamint elősegíti a nyugodt és kiegyensúlyozott alvást. Ez nekem nagyon fontos lenne, mert gyakran előfordul, hogy nem alszom jól, rosszul ébredek és ez hatással van az egész napomra. Ez teljesen meggyőzött, nem gondolkoztam tovább, tudtam, hogy nekem erre a masszázsra van szükségem. Foglaltam is időpontot az egyik 7. kerületi szalonukba.

Nem csalódtam, valóban szuper volt. Végül az egy órás kezelést választottam, ami bőven elég volt ahhoz, hogy teljesen elmúljanak a fájdalmaim és szinte teljesen megújuljak. Bátran ajánlom mindenkinek, aki hasonló problémákkal küszködik, mint én és olyanoknak is, akik szeretnék megelőzni a hasonló kellemetlenségeket.